Régen terveztem már, hogy kipróbálom.
Újságpapír és víz…ennél egyszerűbb nem lehet. Direkt nem akartam semmi mást hozzá keverni, bár eszembe jutott a liszt, de végül maradtam ennél a legegyszerűbb verziónál.
Szóval. Újságpapírt fecnikre téptem, vízbe áztattam, majd egy botmixer segítségével jó alaposan összepépesítettem. Ebből a trutyiból kézzel kinyomtam a vizet és már formáztam is.
Kísérleti darabok, ami éppen eszembe jutott az lett belőle. Golyókat mindenképp akartam, mert az kellett, abból hiányunk van néhány játékhoz;). Lett még egy madárka és egy kis tálka.
Mikor kész lett a formázás, tálcán kitettem az egészet az erkélyre. Ott száradt egy délutánon egy éjszakán majd mégegy délelőttön át. Ekkorra a golyók már használhatók lettek, a fiúk máris elkezdtek játszani velük. A madárka még egy éjjelen át szárad, mert nagyon vaskosra sikeredett. /update: mára teljesen kiszáradt, hamarosan ki is festem majd../
Kipróbálom a festését is, (a madárkát festem le) de őszintén szólva, így natúr formában nagyon tetszik. Csak papír, ha végül már nem lesz rá szükség, mehet a papírgyűjtőbe, de persze előtte még jó hasznát vesszük hosszú ideig a játékhoz. Festeni akrillal fogom, ugyanis ahhoz nem kell víz, figyelmen kell, hogy nehogy feláztassam a papírt.. így viszont már az akril réteggel együtt nem fog menni a papírgyűjtőbe szelektálás viszont valószínűleg sokkal hosszabb ideig szép marad majd:). Ha kész, csatolom az eredményt.
Nézzétek meg itt, hogyan készült:
Szeretettel várlak a youtube csatornámon: ‘Mom, let’s play!’ és a facebookon is az ‘Anya játsszunk!’ oldalamon, de jelentkezhetsz az ‘Anya játsszunk! – kreatív ötlettár’ facebook csoportba is, ahol a sok jó ötlet mellett aktuális programokat és sok más érdekességet is megosztok.
Szép napot! 🙂