Eljött azt idő, amikor végre mi is eljutottunk oda, hogy elkezdjünk végre karácsonyi hangulatot varázsolni itthon. (Mivel mi csak csütörtök óta vagyunk a budapesti kis lakásunkban, itt újra a nulláról kezdjük..)
Nos, mint minden évben, most is készítünk papír hópelyheket, amit a lámpákra fogunk lógatni, a tv szekrényünket is kidekoráljuk (ami igazából egy játszóasztal is egyben Balinak), és a fényeket is előszedjük.
A karácsonyfát mi hagyományosan csak 24-én állítjuk fel, úgyhogy arra még csak gyűjtögetem a díszeket. Idén annyira megtetszett a fehér-türkisz kombináció, hogy ilyen színekben fog pompázni a fánk. Mivel tavaly vettünk egy műfát, azt fogjuk idén is feldíszíteni, és veszünk azért egy csokor fenyőágat, mert a fenyő illatával igazi a Karácsony.
Megint gyűjtögettem ötleteket, mivel lehetne feldobni idén a dekorációt!;)
Íme néhány (a kép egyben link is, úgyhogy nyugodtan kattintsatok).
Ezt azért tartom nagyon jó ötletnek, mert nekünk színes izzósorunk van és mivel idén én inkább a lágyabb, lehetőség szerint csak két alapszínű dekorra vágyom, abban reménykedek, hogy ez a megoldás kicsit lágyítani fogja a színeket (netán kicsit pasztelesebb hatást kölcsönöz majd..) Ezt az izzósort egyébként kivételesen nem a fára számon (ott lesz egy hópelyhes fehér, hogy ne üssön el a többi dísztől) hanem a szekrényre.
Mivel mindig vagdosok hópelyheket, idén is jól jön pár ötlet, amivel változatosabbá tehetem őket..
Arra gondoltam, veszek türkisz színű papírt, és készítek egy ilyen csillagokból álló fűzért a falra..biztos hogy feldobja majd a szobát:).
Hát, ezek a terveim…akkor fogjunk is bele!;D
Saját fotókkal hamarosan jelentkezem!
Addig is jó dekorálást! 😉