Kisfiam az oviban most az évszakokról tanul. Dekorációt készítenek, dalokat, verseket hallgatnak ..
Gondoltam itthon is maradjunk a témánál. Mivel franciául tanulja az oviban, itthon is érdekes lesz a téma magyarul, magyar dalokkal, versekkel, magyar szókinccsel.
Készítettünk egy ‘négyévszakos’ fát, négy fát kivágtunk papírból és kiszíneztük, megrajzoltuk az adott évszaknak megfelelő színekkel. Közben Bendi mondta el, mi jellemző az évszakra. Például, hogy tavasszal zöldül a fa, leveleket hoz, virágok nyílnak rajta. Megbeszéltük, hogy milyen színeket használjunk az adott évszakhoz..
Aztán együtt megrajzoltuk, kiszíneztük a fákat.

Mikor kész lett, félbe hajtottuk őket, és összeragasztottuk. Így fel lehet állítani, és fordítgatni, hogy lássuk az évszakok váltakozását.
Őszi asztal
Készítettünk egy őszi asztalt is, persze a gyerekek aztán szépen lassan széthordták, de játszottak is vele és eleve játék és játékos tanulás volt összerakni is.
Kerestünk itthon őszi színeket, őszhöz kapcsolódó könyveket, játékokat, korábban gyűjtött tobozokat ágakat… és szépen felállítottunk egy őszi dekorációt együtt a kisasztalra.
Közben a Muzsikáló madárház című könyvhöz tartozó cd-t hallgattuk. A könyvet is felhasználtuk, a Cinege cipőjét választottuk, és így Móra Ferenc verse egyben az őszi asztalunk része is lett. 🙂

Készítettünk lehulló leveleket is papírból, mivel idén még nem gyűjtöttünk.
Végül szépen összeállt a mi kis őszi asztalkánk.

Jó kis itthoni projekt volt, ha jön a tél, megismételjük majd, téli kiadásban. 😉