Házikók – pár kereső vagy memória játék fa darabokból

Az egész úgy kezdődött, hogy a fiúk szerették volna kipróbálni, hogy milyen vászonra festeni.

A festő vászon mellé csomagolva van nyolc pici faék. Nyilván kezdeni kellett vele valamit 😁.

Kettesével összerakva házikó forma…szóval innentől elég egyértelmű volt, hogy mit fogunk belőle készíteni. Nézzétek:

Mint láthattátok, memória játék, pár kereső, vagy akár sablont rajzolva hozzá a képen is elhelyezhetik a gyerekek. Ezen kívül még sokféle játékot kitalálhatunk vele.

A Geometriai táblával például (az előző bejegyzésben olvashattok róla ide kattintva) nagyon jól kombinálható.

About Me

Szia! Éva vagyok, két gyerek anyukája, kreatív alkotó és a Anyajátsszunk blog szerzője immár több mint 10 éve. Szenvedélyem, hogy a gyerekekkel töltött idő ne csak hasznos, hanem örömteli és emlékezetes legyen – ehhez keresek és osztok meg kreatív ötleteket, játékokat, fejlesztő tevékenységeket.

A blogot teljesen ingyenesen vezetem, szívből és lelkesedésből. Ha szeretnéd támogatni a munkámat, mostantól elérhető vagyok a Buy Me a Coffee platformon is – minden támogatás hatalmas lendületet ad az alkotáshoz!

Anyajátsszunk mellett két másik kreatív projektem is van:

  • 🎨 Creative • Studio – ahol a vizuális művészetek, design és kreatív tanulás találkoznak
  • 🖌️ EvaJoachim.design.blog – portfólióm és inspirációs gyűjteményem grafikáról, dekorációról és alkotásról

Lépj be velem a játékos alkotás világába – ahol az anyaság nemcsak kihívás, hanem kreatív kaland is!