A suliban Halloween lesz pénteken és be kell öltözni. Szerencsére lehet akárminek, nem kell hogy ijesztő legyen.
Bali és akkor nyilván Bebe is;) mostanában nagyon oda van a bolygókért, érdekli nagyon minden, ami a témával kapcsolatos.
Szóval eléggé egyértelmű volt a jelmezvalasztás:). Bali Naprendszer, Bebe pedig űrhajós akart lenni.
Anyának pedig újra fel volt adva a lecke.
Szokásomhoz híven, rövid Pinterest-es nyomozást követően ki is alakult egy kép bennem (illetve kettő), hogy hogyan is fognak kinézni ezek a jelmezek. Szeretem a Pinterest-et. Nektek is ajánlom. Nagyon jó kezdő lökést tud adni és aztán már beindul az ember fantáziája és könnyen megalkotja a saját verzióját. Velünk is így történt.
Így készült a Naprendszer-jelmez
Első lépésként alufólia golyókat készítettünk. Ebben mindkét fiú ki vette a részét. Bali kedvenc könyvében (Mi micsoda – Bolygók) megnéztük, hogy melyik bolygó milyen méretű, és ennek megfelelően gyúrtunk 8 különböző méretű alufólia golyót.


Következő lépésként kifestettük őket. Bali gyönyörűen festette a bolygókat. A bolygós könyv segítségét vettük itt is igénybe, hogy minél inkább hasonlítsanak a golyóink végül az igazi bolygókhoz.

Bebe közben egy lapot kifestett piros festékkel, mert neki a piros a kedvenc színe. 😀
Miután megszáradtak, ezeket a bolygókat kellett valahogy rögzítenem egy fekete pólóra. Először varrással próbálkoztam sikertelenül, a nagyobb bolygókat nem tudtam átszúrni, a kisebbek meg idétlenül fityegtek a pólón..nem is tudom, hogy tudta volna így viselni és meddig bírták volna ott.
Bár eredetileg nem akartam tönkretenni a pólót, végül a ragasztópisztolyt választottam. Belül csináltam egy próbát és ott száradás után nyomtalanul le tudtam szedni az anyagról a ragasztót. Így belevágtam és ragasztópisztollyal stabilan rögzítettem a pólóra az összes bolygót a Naptól való távolság szerinti sorrendben.
Bali feje lesz a Nap. Na ehhez kellett némi idő, agyalás és kutatás az itthoni cuccaink között, hogy rájöjjek erre a nagyon egyszerű megoldásra. A bukósisakja pont narancssárga színű!!!! Szóval azt veszi fel. A homlok részén (meg oldalt is, de azt úgy hagyom az egyszerűség kedvéért) van egy kék márkajelzés…nos, hogy még egyértelműbb legyen, mit akartunk, ide ragasztottam egy napocskát, amihez felhasználtam Bebe piros festéséből kivágott kört és egy narancssárga filcanyagot.
Egy fekete nadrágot és cipőt fog még hozzá felvenni, és csillagos matricákkal körbe ragasztjuk mindenhol:).


Ja, a Szaturnusz és az Uránusz gyűrűjét ragasztópisztollyal csináltam. Csak rajzoltam vele egy egy vastagabb karikát és mikor megszáradt ráhúztam a bolygóra.

Űrhajós-jelmez
Két Pringles dobozt használtam fel, összeragasztottam őket ragasztópisztollyal, majd az egészet bevontam alufóliával. Sokat gondolkodtam, miből készüljön a tűz az aljára, lehetett volna papír (szakad), textil, filc (nincs itthon)..végül találtam itthon piros és citromsárga szalagokat:). Tökéletes!!!! 😀 ezekből vágtam darabokat és felragasztottam a rakéta aljára (a belsejébe körbe). Vállpántnak is két piros szalagot használtam, könnyen át lehetett egy késsel lyukasztani a dobozt, átdugtam a szalagot és belül megkötöttem. Így stabil és nem kell félni, hogy leszakad majd.


Holdjáró csizmához a gumicsizmáját és alufóliát használtam. Bevontam alufoliával mindkét csizmát és a száránál körberagasztottam ragasztószalaggal, hogy ne essen le. (Ezt imádja a legjobban :D) Azt hiszem, a talpára még teszek néhány csíkot a ragasztópisztollyal, nehogy az oviban elcsússzon a nagy rohangálásban.

A pólóra a Pinteresten találtam rá, bár én csak egy jelvényt tettem rá. Fehér póló, fekete szigetelőszalag és egy általam papírra rajzolt NASA logo ráragasztva.

Egy szürke mackónadrágot vesz még fel hozzá és persze a sisak!! Na ez volt a legnehezebb!! Teljesen saját ötlet! Kellett valami kerek, kb akkora mint a feje. Nehezített pálya, hogy épp aludt mikor csináltam, szóval csak teljesen kész állapotban tudtam rápróbálni először.
A focilabdát találtam! Kis méretű, nem a rendes labda méret…na ez jól lesz! Bevontam több rétegben alufóliával, majd ollóval levágtam a labdáról. Kicsi szakadásokkal aránylag könnyen le tudtam szedni úgy, hogy a formája megmaradjon. Szépen körbevágtam és az éleire/széleire ragasztószalagot tettem, hogy ne vágjon. Vigyázat!! Nagyon éles tud lenni.
A homlokára is ragasztottam egy NASA emblémát és miután felpróbálta, belülről majdnem teljesen leragasztószalagoztam, mert beakadt a haja az alufóliába és húzta neki mikor levettük. (Ezt egyébként nem annyira szereti, kicsit nagy is rá, de talán rá tudom venni, hogy az oviban egy fotó erejéig rajta legyen, mert iszonyat cuki benne 🙂 )





Nálatok is lesz Halloween-i beöltözés? Milyen jelmezeket találtatok ki? 😊
Update:
Eljött a nagy nap! 🙂 Mostmár megy a buli, de reggel gyorsan készítettem egy fotót róluk.
