Még nyáron sikerült beszereznünk ezeket a kis neves rendszámtáblákat:). Annyira örültünk hogy van Bendegúz is, hogy rögtön megvettük. Már akkor kitaláltam, hogy ezt majd a fiúk közös szobájának ajtajára fogom feltenni. Hogy milyen formában, az csak pár hete körvonalazódott bennem. Tegnap végre eljutottam a megvalósításig:).
Elkészítése:
Először rajzoltam egy autóhátsó formát csak úgy kézzel. Ehhez közben odatettem a rendszám táblát, hogy a mérete jó legyen.
Kivágtam a felrajzolt sablont és feldaraboltam egy karton dobozt. Körbe rajzoltam, kivágtam, majd kifestettem akril festékkel.
A névtáblákat ragasztópisztollyal rögzítettem, majd gyurmaragasztóval feltettem az ajtóra.
Lehet, hogy még utat is fogok csinálni hozzá:) Ha ránézek, már látom is alattuk az utat, a dombokat és a kék eget felhőkkel és napocskával…:). Csak legyen megint egy kis időm…. /ígérem frissítem fotókkal, ha elkészül;)/.