Tanuljunk játszva!

A gyerekeknek a játszás maga egy tanulási folyamat. Amikor először megérinti a tárgyakat a baba, érzékeli annak hőmérsékletét, keménységét, később felfedezi a formáját, színét, mikor már nagyobbacska, rájön, hogy nem csak egy, de kettő vagy három is lehet belőle… szépen sorjában egyre több és több tudás bírtokosa, és ehhez csak annyi kellett, hogy hagyjuk őt játszani.

Persze léteznek direkt tanulást segítő játékok is, formaberakók, színválogató játékok, számokat, abc betűit ábrázoló játékok, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek a játszás folyamán elmélyítsék a tudást. Itt ilyen jellegű játékokat gyűjtök össze.

Azonban mindenképp szeretném hangsúlyozni, hogy nem az a cél, hogy a gyerekekbe erőszakoljuk a tudást. Felesleges azon aggódnunk, hogy még nem tudja az abc-t vagy nem ismeri fel a 6-os és a 9-es szám közötti különbséget. Személyes tapasztalatom, hogy a gyerek azt tanul, vagyis azt játszik, amerre az ő személyes érdeklődése viszi. Ha az állatok érdeklik ne lepődj meg, ha a kartonból készített számaid hamarosan ugatni és nyihaházni fognak :), örülj neki, hogy nyitott és kreatív a gyermeked és hidd el, minden ember másban jó. Te annyit tehetsz, hogy kinyitod számára a világot. megmutatod, mennyi csoda és szépség létezik, és hogy mindent megismerhet és akármit elérhet az életben.

About Me

Szia! Éva vagyok, két gyerek anyukája, kreatív alkotó és a Anyajátsszunk blog szerzője immár több mint 10 éve. Szenvedélyem, hogy a gyerekekkel töltött idő ne csak hasznos, hanem örömteli és emlékezetes legyen – ehhez keresek és osztok meg kreatív ötleteket, játékokat, fejlesztő tevékenységeket.

A blogot teljesen ingyenesen vezetem, szívből és lelkesedésből. Ha szeretnéd támogatni a munkámat, mostantól elérhető vagyok a Buy Me a Coffee platformon is – minden támogatás hatalmas lendületet ad az alkotáshoz!

Anyajátsszunk mellett két másik kreatív projektem is van:

  • 🎨 Creative • Studio – ahol a vizuális művészetek, design és kreatív tanulás találkoznak
  • 🖌️ EvaJoachim.design.blog – portfólióm és inspirációs gyűjteményem grafikáról, dekorációról és alkotásról

Lépj be velem a játékos alkotás világába – ahol az anyaság nemcsak kihívás, hanem kreatív kaland is!